Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium
Bethlen - Általános Iskola Bethlen - Gimnázium Bethlen - Keveháza utcai telephely Bethlen - Kincskereső tagiskola
Webes levelezés
Vida Fitness

Chaplin Színház
A színház 8 évvel ezelőtt 2001-ben alakult. Működési helye a Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium, a XI. kerületben a Bartók Béla út 141-ben.
 
Színjátszói az iskola növendékei és végzett tanulói. Heti két alkalommal folynak a próbák, általában három óra hosszan. Minden tanévben két bemutatót tartunk, ennek zenei anyagához nyújt segítséget a Kormorán együttes.
A színjátszósok stúdióéneklést is tanulnak és így megismerkednek a playback technikával.
 
Színházunk hűen a nagy színész óriás Chaplin hajdani működéséhez, törekszik arra, hogy totál színházi előadásokat produkáljon. Ennek megfelelően táncot, színpadi mozgást, éneket és színjátszást sajátítanak el a növendékek.
 
A társulat vezetője Farkasinszky Edit színművész, valamint van jelmez és díszlet tervezője is a színháznak.
 
Hangos sikereket ér el a társulat az iskolai bemutatókon, de felléptek már a Fehérvári úti FHM-ban, a TF nagy közönsége előtt és több alkalommal a Fonóban.
Aktuális műsoraink
A Chaplin Színház három műsorát szeretné figyelmükbe ajánlani. A darabok elsősorban az ifjúságnak szólnak, de a felnőttek számára is élvezhető. Különlegessége a Chaplin Színháznak, hogy színészei többségében kilenc-tizennyolc évesek, és a darabok zenések.
 
A három ajánlott műsor közül az első egy József Attila megemlékezés Mintha szíved szívem volna címmel. A többségében József Attila verseket a Kormorán együttes zenésítette meg. De felcsendülnek a mai modern zenészek dalai is, így a Bikinitől, és külföldi előadóktól, a témához kötődően.
 
A második darab az 1848-as megemlékezés A költő visszatér címmel. Ez a musical évekkel ezelőtt nagy sikert aratott a Margitszigeti színpadon. Felújításunkat több más közismert dallal is kiegészítettük.
 
A harmadik előadásunk az élet szép címmel szerepel. Ez a műsorunk válogatás több népszerű musicalből. Szerepel benne például a Popfesztivál, Macskák, és érdekesség képen megjelennek a műsorban a 30-as évek közismert kupléi.
 
A Chaplin Színház totál színház, egyszerre nyújt táncos, zenés, énekes élményt, és a prózai játékot sem nélkülözi.
A műsorok átlagban 60 percesek, pazar jelmezekben, playback előadásban.
 
További információkért az iskola elérhetőségeit használja, emailben a bethlen@bethlen.hu, telefonon a 06/1-203-89-33, 06/1-203-89-32 számokon, a titkárságon hagyhat üzenetet! 
 
Tisztelettel:
Farkasinszky Edit
színművész
Biológia Ének Fizika Földrajz
Kémia Matematika Történelem Irodalom
Angol Német Francia Informatika
Testnevelés Társadalomismeret

Elektronikus ellenőrzőkönyv

1. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam
5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam
9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam

Felvételi információs központ

Iskolai étkezés