Az Erasmus+ programon belül „A gondoskodó iskola” projektjének mobilitásában vettem részt, aminek a tapasztalatairól, a megszerzett tudásról és az élményeimről szeretnék beszámolni.
Egy hűvös késő őszi napon érkeztem meg Írországba, Dublinba. Némettanárként sokszor találkoztam olyan szituációval az óráimon, hogy jó lett volna példákkal összehasonlítani a két nyelvet egymással, vagy esetleg angolul megmagyarázni a diákoknak az adott német szót, hogy az idegen nyelveket használva fejlődjenek. Sajnos nem mindig voltam erre képes, mert nem volt meg a megfelelő nyelvi szintem angolból. Nyelvtani anyagoknál is szerettem volna több alkalommal összehasonlítani a két nyelvet, példákat hozni az angol nyelvtanból, hogy jobban megértsék ugyanazt a németben. Amit az utazásig megtettem, hogy az alapokat átnéztem és hallgattam, néztem angol nyelvű videókat és filmeket.
A tanfolyam neve, amire jelentkeztem „Language and Culture”, október 31.-től november 03.-ig tartott a 20 órás intenzív nyelvtanfolyam. Vasárnap október 29.-én utaztam éjszaka repülővel és mivel október 30.-án egy úgynevezett „Bank Holiday” állami ünnep volt, a nyelviskolában sem volt tanítás. A bankok ilyenkor bezárnak, viszont az éttermek, üzletek, múzeumok nyitva vannak. Ezen a napon szervezte meg nekem az iskola a kulturális programokat. Jártam a Szent Patrik székesegyházban, ami egy csodás kulturális élmény volt, rengeteg történelmi relikvia és emlék található itt. Ellátogattam a Trinity College-hez, ami Írország legrégebbi egyeteme és ami számomra a legjelentősebb dublini látnivaló volt. Az épületen belül található egy hatalmas könyvtár, ahol 7 millió darab könyv található. A napot a GPO múzeumban zártam, ami egy interaktív élmény volt, ami az 1916-os húsvéti felkelés történetét és a modern ír történelmet meséli el. Az épület az ír posta székhelye, valamint a megemlékezés helyszíne.
Az oktatás tehát a keddi napon kezdődött péntekig tartott 9-12 óra között, kivétel szerdán, amikor az egész napot a nyelviskolában töltöttem az elmaradt hétfői ünnep miatt. Az utazásom előtt a szervezők tájékoztattak, hogy rajtam kívül senki más nem jelentkezett a kurzusra az Erasmus program keretein belül ezért beintegráltak egy olyan csoportba, ahol brazil, mexikói, török, bolíviai fiatalok tanulnak azért, hogy a tanulói vízumukat fenntartsák és nyelvvizsgát szerezzenek. Minden nap egy fő témával foglalkoztunk, amihez számos interaktív feladat tartozott. Videókat néztünk a témákkal kapcsolatban és nyelvtani feladatokat oldottunk meg. Olyan témákat érintettünk, mint kultúra, szórakozás, turizmus, ételek, foglalkozások. A tanárnő nagyon alapos, kedves és jól felkészült volt. Amiben egy kis hiányérzetem volt, hogy nem voltak játékok. Módszertanilag kevésbé kaptam új dolgokat, ötleteket. Ami nagyon jó volt, hogy sok páros és csoportmunka volt, ahol rá voltunk kényszerítve az angol kommunikációra. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak a csoporttársaim, összebarátkoztunk és tartjuk a későbbiekben is a kapcsolatot. Két fakultatív programon jártam még. Vonattal elkirándultam Howth-ba, ami Dublin egyik hangulatos városrésze egy különálló, Ír-tengerbe nyúló félszigeten fekszik, a Dublini-öböl északi végében. Itt található egy túraút, ami a településről indulva körbevezet a félsziget sziklákkal és öblökkel szabdalt keleti és déli oldalán. Csodás élmény volt. A másik program pedig Guinness Storehouse látogatás volt, ami egy interaktív múzeum, amely bemutatja a sör elkészítésének műhelytitkait.
A nyelvi munkaközöséggel mindenképpen megosztom a tapasztalataimat, hátha esetleg az angolos és franciás kollégáim a későbbiekben pont ebből a célból választ egy német nyelvtanfolyamot. A tanításon kívül az angol tudás a hétköznapokban is elengedhetetlen. Utazáshoz, tájékozódáshoz, bővebb ismeretszerzéshez szükséges az angol nyelv társalgási szintű ismerete. Úgy érzem, hogy szereztem egy olyan alapot, amivel bátrabban szólalok meg angolul, amin tudok fejleszteni a későbbiekben, és akár egy magasabb nyelvi szintre is léphetek majd sok-sok gyakorlással. Egy távolabbi célom esetleg egy nyelvvizsga megszerzése is. A következő projektben szívesen jelentkeznék egy magasabb nyelvi szintű képzésre, érdekel a konfliktuskezelés és meditáció is, illetve német nyelvterületen is részt vennék módszertani továbbképzésen.