2023. október 23-27. között zajló "ICT based classes" elnevezésű kurzuson vettem rész Antalyaban, Törökországban.
Az 5 napos kurzuson a modern technikák megismerése mellet, a pro- és kontra érvek felsorakoztatása után jutott időnk várost nézni, ismerkedni a török kultúrával, oktatási rendszerrel. Igazán érdekes volt látni egy állami és egy magán oktatási intézmény közti financiális, és minőségbeli különbségeket. Továbbá az is meglepően hatott, hogy az idegennyelv-tudásuk nagyon alacsony és az egyetemi tanulmányok is csak keveseket illet meg Törökországban.
Az 5 napos képzésünket nagyon hasznosnak találtam, rengeteg új applikációval ismerkedtünk meg, melynek alkalmazásával a gyerekek számára igazán színes, izgalmas, játékos órákat tudunk tartani. Nagyban segíti a Z generáció gyors világához való alkalmazkodást az idősebb generáció számára. A Kahoot, a Wordwall, az Actionbund alkalmazások, amelyek jobban megragadták a figyelmemet. Nagyon jól be tudom őket illeszteni az óráimba, már használom is. Biológiatanárként nekem extrán fel kell keltenem a figyelmét a diáktársadalomnak, mert a természettudományoknak ma Magyarországon nincs túl nagy népszerűségük. A Kahoot és a Wordwall alkalmazásokat használtam összefoglaló órákon, a gyerekek szerették, a versenyszellem és maga a versenyhelyzet lehetővé teszi, hogy egymást motiválják a minél jobb eredmény eléréséhez. Az Actionbund pedig egy igazán interaktív óratervezést tesz lehetővé. Nagyon jó, hogy magyar nyelven is elérhető, sok gyereknek ez könnyebbséget fog jelenteni. Igazán izgalmas feladatokat lehet benne kitalálni, nagyon jó, hogy különböző helyekre is el lehet egy-egy feladatban küldeni a gyerekeket, mert meg tudjuk adni a pontos koordinátákat. Az is nagyon eszes, hogy bejelölhető egyes feladatoknál, hogy a kamerát használhatja, de a galériát nem. Ez abban segít, hogy a gyerek ne próbáljon átvágni és a feladatmegoldás alól kibújni, szóval ez egy igazán hasznos funkció. Szóval tényleg érdemes volt ezt a képzést elvégezni a fejlődés érdekében. Remélem, hogy egyre többször lesz lehetőségem ilyen formában fejlődni.
Törökországi tartózkodásunk alatt a csoport meglátogatott 2 iskolát is, 2 különböző fenntartóval. Az állami iskola egy igazán szokványos látvánnyal volt megáldva, viszont az óraszámok és a termek felszereltsége jelentősen különbözött a magyartól. Tavaly, azaz 2022- ben értek el oda, hogy okostáblákat kezdtek el felszerelni. Láttunk okostáblát, de a döntő többsége egy multifunkciós monitor volt. Ezzel szemben a magániskola infrastrukturális fejlettsége nagyon túlzás volt az én ízlésvilágomnak. Bár tény, hogy rendesen differenciál, hiszen pl.: zeneóra nagyon sok féle lehet: ének, dob, gitár, zongora órákból lehet válogatni. Robotika tanterem, sakk tanterem is van. A testnevelésnél is lehet szakosodni: kosárlabda, kézilabda, úszás, aerobik. De azt gondolom, hogy a sok minden között lehet elveszik a lényeg.
Összességében nagyon jól éreztem magam. Megerősített a szakmai tudásomban, fejlesztett is tovább, hogy a Z generáció számára egy modern szemlélettel és didaktikai módokkal előálló tanár lehessek. Sokat tett hozzám a magyarságomban is. A törökök híresek a magyarszeretetükről. Jó volt a szakmai programok mellett megismerni a mindig csodás Antalyat és a török, tengerközeli életérzést. Szerintem azon túl, hogy a szakmai részei fontos, ugyanolyan fontosnak tartom a kapcsolatok építését, a fogadó ország embereinek megismerését, a helyi szokásvilágot, hitrendszert és ez a képzés a szakmai oldalán túl lehetőséget adott nekünk arra, hogy testileg és lelkileg is feltöltődve érkezhessünk meg haza.